A szerelemfüggőség és a hűség génje

Vajon mi különbözik a hű és hűtlen élőlények agyában? – Úgy találták, létezik egy kémiai trükk, amelyet a természet egyes fajoknál és élőlényeknél jobban bevetett, mint másoknál. Ez a trükk a bevésődés, a szexuális imprinting. Ez olyan erős eufóriát vált ki az első együttlétkor, amely visszavonhatatlanul a másik egyedhez társítódik, így az újabb jelentkezőknek már nem marad sok esélyük: az első társítás nem írható felül.

Az elvonási tünet és a „hiányzol” érzése között nincs túl nagy különbség - legalábbis ami az agyi kémiát illeti. Például mind az opiátok, mind a szerelem, illetve szeretet megváltoztatják az ítélőképességet. Andreas Bartels és Semir Zeki (College Egyetem, London) agyi képalkotással nyert adatai megragadóak. Azt mutatják, hogy a szenvedélyes szerelemben csakúgy, mint az anyai szeretetnél a negatív érzelmekben vagy a depresszióban szerepet játszó agyterületek mellett (mint amilyen az oldalsó homloklebeny) a kritikai érzékért felelős területeken (mint a homloklebeny középső része) is csökken az aktiváció.

Ahhoz a végletes elfogultsághoz tehát, ahogy egy anya megítéli gyermekét, vagy egy szerelmes a szerelmét – gyakran meglepve ezzel a környezetet –, e deaktivációk vezetnek.

A hűtlenség természetes? A szerelem kezdetén mind a hűséges, mind a hűtlen embereknél beindul a dopamin-gyár. A dopamin az agyi jutalmazó központban fejti ki hatását, és ennek eredménye az eufória, a megváltozott észlelés és a felfokozott szexualitás. A dopamin mellett sok más agyi hírvivő is szerepet játszik a szerelemmel járó módosult tudatállapotban. Ezek közül kiemelkedik a fenil-etilamin (PEA), egy természetes amfetamin-származék, amelynek hatásai hasonlók is az amfetaminhoz: energia-fokozódás, felgyorsulás, csökkent alvásigény.

Az agyi jutalmazó kör legismertebb központja a nucleus accumbens: ez egy sor olyan tevékenységgel összefügg, amelyek feldobnak, a kedvenc ételek fogyasztásától egy jó komédia nézésén át a szerelmeskedésig. Ugyanezen az agyi területen fejti ki hatását a legtöbb tudatmódosító szer, ezek közül is elsősorban a kokain. Minden ilyen élményre kialakul azonban előbb-utóbb a tolerancia (hozzászokás), ez a kábítószerek esetében rendkívül gyors folyamat, s többek között épp ez teszi veszélyessé használatukat. De még például a vicceknél is tetten érhető a megszokás: a viccek addig nevettetnek meg, amíg legalább egy bizonyos fokig az újdonság erejével hatnak. No és a szerelem? Újabban ennek is megadják a „szavatossági idejét”: közelítőleg 1-3 év. Ez nem túl sok az örök hűség mércéjével mérve, de a kokainhoz viszonyítva már nem tűnik annyira rövidnek. Az élmények jutalmazó, illetve élénkítő hatásához tehát nagy mértékben hozzájárul azok újdonsága. Legyen szó akármilyen kellemes élményről, egy idő után már nem jutalmazók, hanem semlegesek, sőt telítődés esetén szinte már kellemetlenek, büntetők. Ennek alapján teljesen irracionális lenne a hűséget bárkitől is elvárni, de…

Amikor a ragaszkodás felülírja az újdonság vágyát „A tartós kötődés boldogítóbb, mint az újdonság.” Akik így éreznek – és nem kevesen vannak így –, azokban a hűség génje egyszerűen felülírja az újdonság iránti, máskülönben csillapíthatatlan igényt. Ez a gén – az oxitocin, illetve vazopresszin közvetítésével – ráveszi a dopamint arra, hogy ha nem is olyan mértékben, mint eleinte, de tisztességgel termelődjék az újdonság elmúltával is, szerencsés esetben az ezüst- és aranylakodalomig, vagy netán egészen a sírig. Ugyanez a gén meggátolja, hogy a lehetséges új partnerek megjelenése a réginél sokkal elsöprőbb „jutalmazó” hatást gyakoroljon. A hűség-gén felfedezése igazi tudományos szenzáció, beláthatatlan folyományai lehetnek. Pro primo: megváltozhat egész világképünk, morálfelfogásunk. A hűség többé nem emberi erény, hanem genetikai program; ráadásul egyszerű genetikai program, egygénes játék. Új paradigma keretében találjuk magunkat, a neve: molekuláris pszichológiai szemléletmód. Ez a tudományközi tudományág komplex viselkedéseket és érzelmeket – melyeket leginkább humánnak hittünk – a biokémiára, illetve a génekre vezet vissza. Ebből következik – pro secundo –, hogy e viselkedések és érzelmek farmakológiai, illetve genetikai úton befolyásolhatók, ha akarjuk (mint pl. az autisták gyógyításánál), ha nem (mint az üzleti, politikai világ manipulációiban).

Porlasztott bájital Az oxitocin hatásait tehát nemcsak humánus célokra használhatják fel, hanem arra is, hogy másokat manipuláljanak. Újabban egy önkéntes jelentkezőkkel végzett érdekes kísérlet bizonyította az oxitocin hatásosságát. A kísérlet során befektetési játékot játszottak, és a résztvevők egy részével orrspray segítségével oxitocint lélegeztettek be. Nos, ezek a résztvevők jóval könnyebben bízták rá pénzüket a „befektetőre”: 29 játékosból 13 az összes pénzét átadta. Az ugyanilyen létszámú kontrollcsoportból viszont, akik csak placebót szippantottak be, mindössze 6-an fektették be minden pénzüket. Az oxitocin hatására tehát, úgy tűnik, az emberek veleszületett óvatossága lecsökken. Ez azonban csak személyközi helyzetekre igaz: amikor a játék „befektetőit” véletlenszám-generátorral helyettesítették, az oxitocin nem befolyásolta a döntést. Az oxitocin tehát nem általában a kockázatvállalást növeli, hanem a másik emberbe vetett bizalmat. Mivel ezen oxitocin bizalomszérum előállítása olcsó és egyszerű, valószínűleg sokan élnek majd vele az üzlet és a politika világában; például választások előtt az összegyűlt tömegeket bizalmuk megnyerése vagy befolyásolás céljából bőségesen bepermetezhetik oxitocinnal. Erre azonban nem mindig van szükség. A reklámszakemberek például – állítja Antonio Damasio agykutató – eddig is éltek olyan fogásokkal, amelyek az agy oxitocinszintjét emelik meg. Boldog párokat, családokat, gyönyörű kisbabákat, vonzó nőket mutatnak, szexuális utalásokkal élnek. Az emberek agyában ettől felbuzog az oxitocin… és vásárolnak! Egyébként magának a „hűség” szónak is lehet ilyen hatása. Ezt ismerhette fel a marketing, amikor bedobta a „hűség-kártya”, „hűségprogram”, „hűség-csomag” fogalmakat. Újra divat a hűség? Nemcsak a genetika és a molekuláris pszichológia helyezte új keretek közé a hűséget; a filozófiában is megjelent egy új hűség-paradigma. Ennek egyik szószólója a kortárs francia filozófus, Alain Etchegoyen, aki külön könyvet szentel az újonnan felfedezett hűség dicséretének: A hűség ereje egy hűtlen világban. A szerző úgy látja, ezt az értéket most már szabadon választhatjuk, és nem a zord erkölcs kényszeríti ránk. Abban a korban, amikor meghatározóan az egyház vezette életünket, amikor a társadalmi rend szűk korlátok közé szorította az embereket, s amikor a hűség azzal a szóval rímelt, hogy örökkévalóság, akkor a szexuális kalandozás a morális renddel szembeni lázadás volt. Akkor a hűtlenség számított vagányságnak – most a hűség. Hiszen ma minden afelé hat, hogy hűtlenek legyünk: az Interneten keresztüli kapcsolatok létrehozása, a Viagra, az individualizmus, a földrajzi mobilitás… minden egy irányban hat: vágyat ébreszt, amelynek azon nyomban eleget kell és lehet tenni. A hűség az emberi identitás legbelsejében lakozik. Hűnek maradni, elsősorban azt jelenti: megőrizni az identitást, az időben ugyanannak maradni. Ebből az ellenállásból meríti teljes értékét a hűség. Azelőtt azért nem csalta meg valaki a házastársát, mert félt Istentől, a törvénytől, a szomszédok pletykálásától. Most a hűség nem a „férjuramnak” szól, hanem az egyenrangú individuumnak, aki egyszeri és egyedi, és mint ilyennek, áldozunk neki hűségünkkel, miközben tőle is ugyanazt várjuk. Ez már az egyenlők közti hűség. A barátság terén nem jelent kizárólagosságot, de a szerelemben igen. Ennek alapja az a tapasztalat, hogy aligha lehet egyszerre több emberbe szerelmesnek lenni. Az igazi szerelem kizárólagos. Vannak ugyan, akik a szerelmet több komponensre bontják, és megkérdőjelezik kizárólagosságát. Például azt mondják, hogy a vágy, a szenvedély és a társ-szerelem teljesen külön utakon is járhatnak. Biokémiájuk is különböző. Más dolog kívánni, más őrülten szeretni, és megint más tartós kötelékben élni valakivel. Ennek alapján egyszerre három különböző emberbe is „szerelmesnek” lehet lenni. A tapasztalat mégsem ezt mutatja. A szerelem ennél egységesebb állapot, és lényegében – szinte definíció szerint – az egyvalakire való kényszeres ráirányulást jelenti: a három komponens közül tehát a szenvedélyt.